Nem könnyű kiigazodni egy átlagembernek az államháztartási kérdésekben, csak repkednek a hírek GDP-ről, deficitről, adósságról. Pedig valójában nem akkora nagy sztori ez.
Egy ország pont úgy működik, mint egy háztartás. Van egy bizonyos mennyiségű pénz, amit be kell osztani, hogy minden fontosra jusson. Ez egy család esetében azt jelenti, hogy ennivalót kell vásárolni, be kell fizetni a gáz-, villany-, vízszámlát- első körben a létfeltételeket kell biztosítani. Aztán jöhetnek az egészségügyi, iskolai kiadások. Autó fenntartása. Ruházkodás. Majd következnek a kényelmi, vagy esetleg luxusköltekezések, például a nyaralás, vagy az, hogy az ember koncertre, étterembe, meccsre jár.
Ha szűkös a pénz, az ember mindig próbálja először a nem létszükségletnek számító dolgokat elhagyni, aztán használt ruhát vesz új helyett, végül olcsóbb ételeket vásárol, s ha minden kötél szakad, elkezd bizonyos fizetendőket félretenni. Ez a család költségvetési hiányos állapota: nincs annyi pénz, mint amennyire szükség lenne. Vagy csőd lesz a vége, vagy pedig el kell kezdeni hiteleket felvenni, hogy az ember betömködje a lyukakat- de azt a hitelt vissza is kéne fizetni. Na de miből, ha már most is azért vettem fel, mert nem volt elég pénz?
Egy állam szintjén is hasonlóan megy a dolog. Ott is osztanak-szoroznak, mennyi lehet a bevétel, mire kell feltétlenül költeni. Nagy léptékben is vannak elengedhetetlenül fontos tételek és olyanok, amikről akár le is lehetne mondani. Nyilván abban van egyetértés, hogy például nyugdíjakra, egészségügyre, oktatásra, családtámogatásra jutnia kell pénznek. De könnyen lemondanánk arról, hogy új autókat szerezzenek be az államtitkároknak, járjanak csak a régivel.
Erről viszont nem mi döntünk, hanem a kormány. És valamiért teljesen normális lett az, hogy valamennyi hiánnyal számolunk minden évben. Legyen az csak 2 százalék, akkor is 600-700 milliárd forintról beszélünk Magyarország esetében. Nyilvánvaló módon nem csökkenhet túlságosan az adósságállományunk úgy, hogy minden évben szükség van ennyi hitelre, mert hiány van a költségvetésben.
A megoldás a sokat emlegetett nullás költségvetés lenne, amikor a kormány ügyes háziasszony módjára spórol. Ez egy nemes cél, fontos dolog. Csak kérdés, milyen áron. Faraghatunk a kiadásokból úgy, hogy megadóztatjuk a minimálbért, vagy hogy rettentően visszafogjuk a munkanélkülieknek, fogyatékosoknak járó támogatást. Spórolhatunk a lerobbanó kórházakon.
Illetve van egy másik út, mégpedig a "költségvetési luxuskiadások" visszafogása. A fent említett autóbeszerzés jó példája annak, hogy spórolhat önmagán az állam. De ha mondjuk a Magyar Nemzeti Bank nyereségéből nem Matolcsy-könyvekre jut, hanem az bekerül a költségvetésbe, máris 200 millárddal kisebb lehetne a hiány. Ha az esztelenül épített stadionok ára bekerülne a költségvetésbe, megint lehetne egy jó nagy összeget fogni. Ha a most már lassan 90 milliárdra rúgó vizes világbajnokság rendezését nem vállaljuk el, a hiány jelentős részét eltüntethettük volna. Milliárdok mennek a migránsos népszavazásra, plusz milliárdokba kerül a kapcsolódó plakátkampány- és ez a kormányzati reklámköltségeknek csak a töredéke. A köztévé 80 milliárdos költségvetése elviszi az egész ország éves deficitjének több mint 10 százalékát.
Szóval majdnem nullás lehetne a költségvetés olyan tételekkel, hogy nem árasztjuk el az országot "A magyar reformok működnek" óriásplakátokkal. Amikor tiltakozik valaki ezek ellen, meg az MNB alapítványok pénzszórása ellen, meg a stadionépítés ellen, ezért teszi. Ezt kell megérteni. Ha te, én, mi mindannyian tudjuk azt mondani, amikor kevés a pénzünk, hogy erre a vonzó, de felesleges dologra nem költünk mert nem fér bele, mondja ezt az állam is. Maximum az NB2-es Felcsútnak kisebb, szerényebb stadionja lesz, és az MNB alapítványok nem költenek belsőépítészre. Szerintem ezzel még együtt tudnánk élni, ha cserébe egyre zsugorodna az ország adóssága, vagy több jutna egészségügyre, oktatásra.