Budapesten valamiért nem szimpatizál a fákkal a városvezetés.

A hétvégén tüntetésen voltam, a Római partra tervezett mobilgát miatt aggódó sok más emberrel együtt. Tényleg nagyon sokan voltunk, és kifejezetten korrekt, már-már piknikszerű volt a hangulat, a Rómaiért felállók jöttek gyerekkel, kutyával, biciklivel.

Nem vagyok vízügyi szakember, de azt azért tudom, hogy egy olyan volumenű kérdésnek, mint a Római part átfogó árvízvédelme, elég sok összetevője van. És védvonal most is van, csak épp azon túl a vízpart irányában van még egy rakás ingatlan. Olyan épületek, amelyek tudomásom szerint csak üdülők lehetnének. 

A víz mellé építkezők régen tudták, hogy időnként nem a barátok kopogtatnak az ajtón, hanem a folyó. Most meg úgy teszünk, mint ha a hullámtér mint fogalom nem is létezne. Papíron a Római partra üdülőket lehetett volna építeni, de amit én látok, azok kísértetiesen hasonlítanak lakóparkokra. És vendégem egy sörre, aki a most ott épülő projektek hirdetésein meg tudja mutatni, üdülőket kínálnak, nem lakásokat!

Az önkormányzat természetesen nem tesz semmit, pedig csendben megjegyzem, ha ezek üdülők, akkor esetleg szolhatnának, hogy lakásként hirdetni azokat átverés. És bizony azok, nyilvánosan elérhetőek a tulajdoni lapok első részei, és a Nánási úton "társasüdülők" vannak. Sokan vélik úgy, a mobilgát értelme elsősorban az, hogy ezek az ingatlanok lakóparkká válhatnak jogilag is. 

De olyan áron, hogy az összes fát kivágják? Egy steril, lebetonozott part marad a helyén? Persze, az roppant "kulturált" lesz majd, de tudjuk jól, mindig csak egy lépéssel kezdünk. Ha esetleg, véletlenül a  mobilgáthoz épített szervizútról valamikor kitalálják, hogy pont jó lesz a társasüdülőkből lett lakóparkok másik oldali, vízparti megközelítéséhez, és mégiscsak az autóké lesz ez a rész is Budapesten, akkor majd csendben pislogunk. Nincs nekem bajom a szentendrei mobilgáttal, de aki azt mondja, egy olyan jellegű part kialakításával nem veszne el valami véglegesen a Rómain, azt kinevetem.

Jusson eszünkbe, amikor sajnálkozunk, hogy tűntek el régi, hagyományos városrészek, hogy panelházaknak adják át a helyüket, akkor pont ugyanez történhet itt is. Húsz év múlva nézik majd a régi, fás-bokros, vadregényes római partról a képeket, és megkérdik, miért hagyták ezt eltünteni? És ha valaki azt kérdi tőlem, akkor ugyan hova tennék gátat- hát például az "üdülők" helyére. Nem én engedélyeztem, hogy olyan pontra épült ez a rengeteg lakás, ami árvíz idején szinte védhetetlen. Az a hibás, aki engedélyezte, és az a hülye, aki megvette. Ha viszi a víz, nem tehetek róla, beszélje meg az építettővel.

Aki szerint csak negatív vagyok és puffogok, annak csak egy példát mutatok, szintén a harmadik kerületből. Békásmegyeren volt egy rekonstrukció, aminek fontos eleme volt, hogy letérkövezték a parkolókat pár helyen. (Tudjuk, térkő nélkül nálunk fejleszteni nem lehet, de most nem ez a lényeg.) Itt egy régebbi kép a Madzsar József utcáról, így fest most az útszakasz, a Google utcaképén még mindig ez látható.

Ez pedig egy mai kép, amikor arra jártam, megörökítettem. A parkoló nem lett több vagy nagyobb, a térkövezés volt a lényeg. Ami viszont változott: eltűntek a fák. 

Hát erre mondom, hogy Budapesten a fa ellenség- pedig nem az. És most lehet azt mondani, majd ültetnek újakat, de látszik a képen, a kicsi, frissen telepített fák is eltűntek. Amíg kicsikből nagyok lesznek, sok év fog eltelni. És mindig lehet egy újabb térkövezés, ami fakivágással jár. Hát ezért kell szót emelni. Engem sok értelmes dologról meg lehet győzni, a mobilgátas érvekre is odafigyelek, de amikor a fákról mint szükségtelen rosszról beszélnek, azt nehezen veszi be a gyomrom. Jobban érdekelnek a part fái, mint az, hogy az üdülőkből hivatalosan is lakás lehessen.

És Tarlós István hiába mondja, "ő nem is érti" a tiltakozást. Dehogynem érti. Pontosan tudja, miről szól a történet a Római kedvelőinek illetve az ingatlanfejlesztőknek az oldaláról. Nem a folyó a nagy-nagy kérdés- és mindenki maga dönti el, hova áll.