A kínaiak sajátos módon tekintenek hazánkra.

Mostanában kering újból az a térkép az interneten, ami a legnagyobb kínai keresőportál, a Baidu eredményei alapján az európai országokra vonatkozó kínai sztereotípiák jó összeképét adja.

A térkép valójában 2015-ös, de gyanítható, sok szempontból hasonló a vélekedés ma is arrafelé. Úgy készült, hogy megnézik, a különböző országokkal együtt melyik keresőkifejezések voltak a leggyakoribbak.

Nyilván kissé megsértődnek a franciák, akiknél az a kérdés, miért él ott annyi fekete, vagy a litvánok, hogy miért olyan sok ott az öngyilkosság. A zsidók ölése kapcsán emlegetett németek, a gyenge olaszok sem lehetnek boldogok a róluk élő kép miatt. Ehhez képest a szép lányok miatt ismert ukránok, a magas hollandok, az angolul jól beszélő finnek elvannak a rájuk vonatkozó kínai sztereotípiákkal. A svájciaknak be kell érni a semlegességgel, a görögökről meg mindenki tudta akkortájt, hogy csődbe ment az országuk.

Na de jön az, amire mindenki kíváncsi: mi a fontos Magyarország tekintetében Kínából nézve?

Úgy bizony, a letelepedési lehetőség- nyilván a letelepedési kötvényprogram miatt kerestek rá jó sokan az Ázsiából nézve kicsike országunkra. A 2013-tól indult, a most már szemmel láthatóan anyagilag is ráfizetéses program, ami elsősorban offshore cégek gazdagítására volt jó, Kínáig vitte hazánk hírét- mint olyan országét, ahol tárt karokkal várják a bevándorlókat. Onnan nézve Magyarország A Bevándorlóország Európában.

Hogy is szokott beszélni a mi miniszterelnökünk, aki már 2013-ban is a helyén volt? Más kontinensekről érkező, idegen kultúrájú, a nyelvünket nem beszélő bevándorlókat nem engedünk be, nincs rájuk szükség? Mindez baromi szépen hangzik, csak a baj az, hogy szemmel láthatóan Kínában elfelejtettünk szólni erről. A kötvényekkel ide jövő több tízezer embert örömmel csábítgattuk Magyarországra.

A valóság nem egyszer, nem kétszer igazolta már vissza, hogy a politikus az épp aktuális széljárás szerint változtatja a a mondandóját. Ez alól nem kivétel Orbán Viktor se, de neki a saját sajtója ezt nem rója fel- pedig másokról úgy előrángatnak évekkel ezelőtti mondatokat, hogy csak na.

Nem az a baj a bevándorlózással, hogy ennek eredményeképpen egy valamikor mérvadónak számító portál, mint az Origo, átment migránsbűnözési szaklapba, vagy hogy politikusaink más országokban videóznak az ottani szörnyű állapotokról. Hanem az, hogy szemmel láthatóan kezelhetetlenné válik a dolog, átmegy egy teljesen rasszista irányvba. Mert nem mondhatja ki a miniszterelnök, hogy kizárólag a muszlimokat tartaná távol, hiszen az nyílt rasszizmus (ráadásul nyilván valójában nem is ez a cél, hiszen náluk is árultak kötényt), De eközben mindenki tudja, hogy csakis róluk beszél, amikor más kontinensről érkezők idegenekkel riogat. És ezért van az, hogy a Nyugat-Európában randalírozó migránsokról szóló hírekben is kizárólag muszlimok vannak. 

Pedig nem kell hozzá nagy ész, hogy nyilván akadnak kínai maffiózók is nyugaton (sőt, nálunk is), vagy ukrán bűnbandák, vagy magyar lánykereskedők. Mint ahogy az Egyesült Államokban is akad latino meg olasz maffia.  De itt és most egy konkrét csoport lett kiválasztva és megbélyegezve, mint ellenség, akikre egyre kevésbé burkoltan utalgatunk.

(Az újságokban már kifejezetten nyíltan uszítanak, a "muszlim" és a "mecset" szitokszó lett. Már az is megbotránkozást keltő dologként van tálalva, ha egy muszlim valahol imádkozik- a vallásos alapú El Camino vagy csíksomlyói búcsú betiltását ugyan miért nem követelik a hangulatkeltők? Mi lenne a reakció, ha arról írnának nyugaton, hogy "sokkoló tömeg" imádkozik nyilvánosan Erdélyben?... Ez a hangulatkeltés akkor is visszatetsző, ha tudjuk, nem ártatlan báránykák a bevándorlók. De így már nem lehet értelmes vitát folytatni, mert mindent áthat a gyűlölet.)

Befele utáljuk a "bevándorlókat", kifele meg csábítgatjuk őket, mert nem csak Kínába adtak el letepeledési kötvényt. Hogy is van ez? Nem leszünk bevándorlóország- így mondják általánosságban, közben meg nagyon is azok vagyunk. Persze, korrekt kormányzati magyarázatot soha nem fogunk kapni, de azért nem ártana egy kicsit elgondolkodni ezeken a dolgokon...